Nagyon nehéz mondani/írni bármit is azok után a hihetetlenül szörnyű események után, amelyek történtek múlt pénteken. Megrendül az ember, mégha nagyjából ez sejthető is volt. Nem is akarok most itt a politikusok felelőtlenségéről írni, pedig a történelmi látásmód (lévén történelem bölcsész-és tanár diplomám is van) belémívódott, de a blogomat és a coaching-ot azért kezdtem el, hogy más embereknek az életét segíthessem és a pozitív pszichológia elemeit használjam. Ezért arra gondoltam, mikor ha nem most a legfontosabb valami életerőt adni egymásnak. Persze, ehhez nem kell coach-nak lenni, de ha már az vagy, akkor meg ez a hivatásod.

Olyan ez, mintha egy kollektív traumát éltünk volna át itt Európában és a világban. A tehetetlen düh, a szomorúság, a félelem, a bizonytalanság, a kétségbeesés érzése keveredhet bennünk, kiben milyen mértékben.  A vallásos emberek a vallásban kapaszkodnak, de mi van azokkal az emberekkel, akiknek nem nyújt ez elég mankót? Azt gondolom, hogy ha most nem globálisan nézem a kérdést, hanem lebontom az egyének lelki világára a kérdést, akkor nagyon fontos, hogy ha így is érzünk, ne maradjon bennünk, fel kell oldanunk egy beszélgetésben, vagy éppen- ahogy én teszem- kiírni magunkból. A rossz érzések, a félelem megbetegítenek, mérgeznek.

A másik, hogy annyit morgolódunk, elégedetlenkedünk (főleg mi magyarok), hogy mennyi mindenünk nincs, mennyi minden rosszul vagy nem működik és pont egy ilyen tragédia láttatja, hogy ugyanakkor mennyi minden vesztenivalónk van... Igen, sokszor eltekintünk afelett, mert természetesnek gondoljuk, hogy van szép családunk, vagy van a fejünk felett fedél és hogy béke van. Ilyenkor viszont elemi erővel tör fel bennünk, hogy valójában mennyire szerencsések vagyunk, hogy békében , európai értékrenddel élhettünk eddig. Mennyire hálásak lehetünk, hogy ide születtünk. Az értékeink ilyenkor előtérbe kerülnek és rájövünk, hogy mennyire jó is volt nekünk eddig.

A történelem formálódik...Sokszor az ember úgy is érzi, hogy tehetetlen, hiszen csak egy apró porszem a gépezetben. Csak remélheti, hogy a döntéshozók jól, megfontoltan, bölcsen döntenek. Ha már úgysincs túl nagy befolyásunk a dolgok alakulása felett, akkor legalább egymásban erősítsük a hitet, támogassuk egymást, hiszen a szükségben a legfontosabb az összetartás. Ilyenkor mutatkozik meg , hogy egy emberben,aki mondjuk pozitív gondolkodású, valóban van-e gyökere a tartásának, a meggyőződésének, vagy csak egy “felvett felszínes trendi köpönyeg”.

Én azt javasolom, gondolkodjatok együtt, beszélgessetek egymással, erősítsétek egymást.

Mi lehetünk egymás lelki gyógyítói.