Az életet nem lehet megúszni veszteség, sérülés nélkül. Mindenki az élete során többször is meg kell küzdjön vele. Mit tehetünk? Lehet-e egészségesen túljutni egy-egy fájdalmon, akár jól kikerülni belőle? És ha igen, hogyan?

Az első és legfontosabb, hogy utat kell adni a fájdalomnak. Ha elnyomjuk, akkor valamilyen formában így is-úgy is utat tör magának. Például betegség formájában. Nekem például volt olyan, hogy éjjel kétszer kellett pólót cseréljek, annyira izzadtam. Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek című könyvében utána lehet nézni, hogy ez is a test egy méregtelenítő funkciója, ami éjjel működésbe lép, mikor nappal nincs eléggé kiengedve a fájdalom. De van, akinél egy kimondatlan fájdalom esetén torokfájás formájában jelez a szervezet. Vagy aki valamit nem tud megemészteni, akkor pont a gyomrára mehet rá. Sokféleképpen jelez a test és próbál csatornát találni magának egy -egy fájdalom.

Amit tehetünk az az, hogy teret, időt, utat engedünk neki. Ezzel segíthetünk magunknak a feldolgozásban. Próbáljuk meg felszínre hozni! Lehet verbálisan, azaz kibeszélni magunkból. Felhívni egy barátot/ barátnőt( vagy aki tud és szükségét érzi, pszichológust), átbeszélni a dolgokat. Akinek ez nem megy, mert szemérmesebb, lehet írással. Kiírhatja magából naplóban, mi fáj. Lehet rajzzal, lerajzolhatja, hogy érzi magát. Aki szeret énekelni, az kiénekelheti magából. Aki hallgatni szereti a zenét, az addig hallgathatja az All by myself-et vagy bármelyik jó szomorú dalt, amíg ki nem törnek belőle a könnyek. A nők könnyebben sírnak, ez is egy méregtelenítési funkció. A negatív érzelem így távozik.

Ilyenkor saját magunkat kell fókuszba tenni és csak arra figyelni, mi a jó nekünk, mi segíthet, hogy nyugalmat találjunk. Csak amikor ez a folyamat lezajlott, kiürült az érzelmi pakk, ami nyomta a lelkünket, akkor tudunk csak elkezdeni gondolkodni, hogy valójában hogyan tovább, mi a megoldás.

Amíg az érzelem, egy fájdalom teljesen elönti a lelkedet, addig úgysem tudsz konstruktív lenni. Bele kell menni a fájdalomba, megmerítkezni benne, hogy utána újult erővel és tiszta fejjel tudjunk előre menni. Megjegyzem, ha ezt megtesszük, akkor sokkal gyorsabban is lezajlik egy feldolgozási folyamat, mint amikor az ember próbál továbbmenni, mintha mi sem történt volna. Mivel egy probléma sosem érkezik jókor, ezért biztos, hogy felborít terveket. De ha megpróbáljuk elmismásolni, nem foglalkozni vele, akkor sokkal hosszabb idő kell neki és lehet, hogy nem is sikerül igazán sosem feldolgozni.

Ez egy lelki munka, aminek végbe kell ilyenkor menni, amitől ha sikerül, jobbá válhatunk és  fejlődik a személyiségünk.Talán jobban is megismerhetjük magunkat azáltal, hogy tudjuk, mi a fontos nekünk. Mert csak az fájhat igazán, ami számít, ami fontos nekünk.